2014. február 18., kedd

2014. - Munka a Parlamenten...

2014. 01.11. Pest megye
Nos... Energetikailag Országunk Háza gyalázatos állapotban kkezdte az új évet... És valójában ezt az egész évezredet is. 
Hiába volt már ezernyi Fényesítő munka rajta - nem sikerült a FÉNYt ben  tartani.
Ígyhát Égi Vezetése a MAG Népének új ötlettel állt elő...
E. és L. jelezte: 
Be kell vinniük a Parlamentbe a Fényt, szellemi létezők egész seregét, egy előre nem tudható időpontban, mert nem tudjuk kintről fenntartani a megfelelő energiákat.
Csak néhányan voltunk beavatva ebben a dologban.
Kérték, hogy amikor telefonon jelzik, akkor támogassuk őket kintről...

(Tudni érdemes, hogy Jézus segítségével egyik Testvérük - ki napokig a létet úgy élte meg, mintha fejjel lefelé létezne a világban - elmondta nekik, hogy azt mutatta neki Jézus: Országházunk alsó világa van felül... Mindaz, mi fényes, Lucifer által alkalmazott mágikus erőkkel a felszín alatt van, s maga a pokol van felül. 
ebből az alapállapotból nézve nem csoda, ha nem tudtuk fenntartani a Fény világát tartósan odabenn... 
Ő is dolgozott, velük együtt, s Jézus segítségével, otthonról.)

18.-án, szombaton, a központi dolgozatok napján - hisz lánykámmal én is felvételin voltam - csörög a telefon:
10-11.30-ig kapcsolódjunk kintről.
Indulás előtt még kértelek Titeket a face-en, hogy segítsetek Ti is...
Eljött az idő...
Mondtuk a mantrákat, mit Szent Korona Őfelsége küldött, és Nimród a Császtán, kicsit át kellett írnom, útmutatásuk szerint.
Azt éreztem: Van valami a Korona alatt, egészen közel, ami nem engedi az energiát fölemelni...
Milyen energiát?

Hm...
Mikor 11.-én Budapesten voltunk, zsúfolt programunk végén egy kedves, aktív teremtő csoporttal is találkoztunk, kikkel búcsúzóul meditációt tartottunk. 
Ebben érkezett (13.-an voltunk) mindenki számára egy kulcs Simiel angyal által.
Ezzel egy, az Országház Kupolaterme alatti cseppkő-teremben található hosszú asztalban található, 13 zárat tudtuk kinyitni, amelyből egy "teleszkóp-szerűen" fölemelkedő virágba helyezett és fókuszált Szeretet-energiából és Fényből gyúrt energia minőséget emeltünk föl Szent Korona Őfelségéhez, és Ő átlényegítve Önmmagát egy energia-áramlást indított meg- tórusz-szerűen, önmagával annak középpontjában - egészen a Föld köré, rétegekben forgatta meg- és át a teret ezzel az energiával.
Tettük mindezt úgy, hogy kijelentettük: mindez akkor történjék meg, amikor ennek történnie kell...

Nos, 18.-án kellett megtörténnie.
De térjünk vissza a parlamentbe, 18.-án délelőtt.
Mint utólag megtudtuk:
Erikáék egy piramis tetején készültek föl, még előző nap, négyen. Mint egy óriási zsákban - gyűjtötték magukhoz Mátyást és fekete seregét, és nagyon-nagyon sok Fényes létezőt, ki egykor és ma létezett itt a földi Játszótéren, és őket kellett bevinni a Parlamentbe akkor, mintegy puttonyban a Télapó az ajándékokat. Ők tartják benn a Fényt azóta is, töretlenül, ám SEGÍTSÉGÜNKRE ÉS TÁMOGATÁSUNKRA NAPONTA SOKSZOR SZÜKSÉGÜK VAN!!!
ÚGYHOGY IDŐNKÉNT KAPCSOLÓDJATOK TI IS, KEDVESEIM!

No... Szóval, éreztem, hogy nem halad fölfelé az energia, amit Szentlőrincen egy hete előkészítettünk...
Gyors körSMS, és mindenki, aki csak tudott - besegített.

Margó hívott...
- Láttam ott egy manó-szerű fekete lényt... A Korona alatt ült... Nem sikerült kiűzni, fölszaladt egy irodába, és bebújt egy szekrénybe...

Igen. Erikáék ifjú Titánja, ki Jézussal dolgozott, megsemmisítette. lekerült oda, ahová Koronánkat és Országunk Házát taszította, míg föl nem tártuk titkát.
A kis fekete lény maga Lucifer ereje volt... Jézus Fénye taszította le, és vitt magával néhány lelket is onnan a Parlamentből. Hamarosan látni is fogjuk - fizikailag, kiket...

Tehát ismét egy összetett, Égiek által szervezett és gondosan megtervezett "akció" zajlott. 
Mindig elámulok a szervezésen... :)

Azóta február 9.-én  kellett egyszer Budapesten a Battyány-tér közelében, este, hazafelé jövetben megállni, s kapcsolódni Szent Korona Őfelségéhez...

Félrehúzódtunk a rakparton...

Mikor összehangolódtunk Vele, így szólt:
"Tibor minden nap 3x kapcsolódjon hozzám, és kezelje át a létrehozott energiát, mert szükséges...


Gyermekeim!
Fontos, hogy tudassátok mindenkivel:
Ha lényetekben megtisztulva álltok, s hitetekben szilárdak vagytok, váljatok követemmé!
Vállaljátok nyíltan, hogy az én Követeim vagytok!
Jelenítsetek meg!
Viseljétek a Szeretet Egységének szimbólumát, s véle engem ruhátokon!
Tegyétek ki az autótokra! képemet! S én energiám veletek is hatványozza erejét!
Ne érezzétek méltatlannak Magotokat hozzám, hiszen egylényegűek vagytok Velem!
Nélkülem nem értek semmit, s én nélkületek nem érek semmit!
EGYek vagyun Isten rendjében! Hát vezessük Együtt lámpásként a tévelygőket vissza Istenhez!
S higgyétek el!
Imátok az Istent újra megtalálja!
Hát légy igaz képviselője Lényegemnek!
Jeleníts meg!
Gyülekezz Képem alá, egyetlen hang nélkül!
Vizualizáld a Gondoskodó Magyarország világát, melyet József Testvéretek ihletett, Istentől Vezérelt munkája nyomán érkezett közétek!
Küldöm majd Egyetemes Képzeleti Megvalósítását, melyet Teremtésetekben jelenítsetek meg jövőbeni képként!
(Halász József: Gondosodó Magyarország című munkáját tekinti fizikai megnyilvánulásának alapjául, az Isteni Igazság és Rend alapvetéseként. Éva)
Gyűljetek össze követeimként, s Teremtő Erőtök már óriási!
Hatalmas energiákat tudtok kicsin y munkával mozgatni - hát használjátok Igaz szívvel, Jóra!

Nyilvánosan láthatóan vállaljátok föl Követi Minőségeteket! Szoktassátok lényemhez Mag Testvéreitek tudatát, s én dolgozom rajtuk, bennük!
Csak álljatok készen rá!"

Pontos és lényegre törő információt, összegzést adok át minderről - hogyan is légy Követe Őfelségének - hamarosan.
Addig is szeretettel ajánlom figyelmetekbe a mindennapi segítséget az energetikai munkához.
reggel 9 óra, délben és este, teljes önátadással elég 3x elmondani - máris rengeteget tettetek érte, értünk, Önmagatokért - jövőnkért!


Jó munkát kívánok, Szeretettel!

Éva

Szent Korona Őfelsége és a Parlament kerül szeretetünk középpontjába, az elkövetkezendő időszak előkészítéséhez.

Egy szál gyertya, szívetek szeretete és az alábbi mantra segíthet a Teremtésben:

Hitem élem örök fényben,
EGY Istennek Szerelmében.
Világomat én teremtem,
Istenember lényegemben.
Múljon hát a múltnak szennye!
Isten Fénye jöjj helyébe!
Öleld Népem Koronáját!


2 megjegyzés:

  1. 1. miért van az Apostoli Magyar Királyság 1490. óta, tehát már 524 éve folyamatos büntetésben Isten által?
    2. mikor fordulunk végre az Úrhoz bűnbocsánatért fohászkodva?
    3. és mikor lesz egység? Pl.
    "Hiszek egy Istenben. Hiszek egy hazában. Hiszek az Apostoli Magyar Királyság feltámadásában. Ámen."

    VálaszTörlés
  2. Amikor elfogadásra kerül több személy részéről a bűnbocsánatért fohászkodás, abban készséggel részt veszek egyeztetett időpontban is,
    szükség esetén személyes jelenlétben is,
    akár böjttel is

    VálaszTörlés